Leirás |
---|
1. nap: Sarajevo A program korán reggel 05:30 órakor indul, találkozó 05:15-kor a Népliget, a Hell Miksa sétánynál Elnök utcával szemben. Szerbián keresztül utazunk, útközben rövid pihenőkkel, majd megérkezünk programunk első állomására, Bosznia fővárosába, Sarajevoba, melyet nevezhetünk a különböző kultúrák találkozási helyének. Elfoglaljuk szállásunkat, majd városnézés következik idegenvezetőnkkel. A városképet többnyire a muzulmán mecsetek és minaretek uralják, de több helyen láthatunk katolikus, ortodox templomot, és még zsinagógát is. A séta során megtekintjük a város legfőbb nevezetességeit: a dzsámit, a 14. században épült ortodox templomot, a bazárt, utazhatunk a folyó partján villamossal, melynek során sok nevezetes épület látható a folyóparton. 2. nap: Mostar, Blagaj Reggeli után továbbutazunk Mostarba. Nevét a Neretva folyón álló hidak egyikéről, a híres Öreg hídról kapta. A város folyója a város lakóit is két részre osztja: egyik parton élnek a muzulmán bosnyákok, másik parton a katolikus horvátok. Mostar óvárosa az UNESCO világörökség része. Az itt eltöltött idő alatt ellátogatunk a bazárba, és megnézzük a város egyéb nevezetességeit, élén az Öreg híddal. Innen a közeli Blagaj városába utazunk. Blagaj nagyon gazdag természeti környezetében található Európa legbővebb vizű karsztforrása. Blagaj legfontosabb látnivalója a Buna folyó kitörése. Közel 200 méter magas sziklafalak lábainál bukkan fel a Buna folyó. Nem csoda, hogy a török szultánt lenyűgözte, megihlette, és egy dervis kolostort építtetett a sziklafalba a XVI. században. Az ottomán építési stílust követő kolostor épületének elhelyezkedése gyönyörű: a kétemeletes épület a Buna forrása fölé épült. Az emeleten, egy bezárt szobában van Sari Saltuk és Ačik Pasa sírhelye, ők a Tekija (a dervisrend) vezetői voltak. A látogatás után továbbutazunk Neumba, ahol elfoglaljuk szállásunkat. 3. nap: Mandarinszüret Reggeli után utunk a Neretva folyó deltájában lévő mandarin ültetvényre vezet. A Neretva-völgyben több, mint egy millió fán terem narancs és mandarin, számos család foglalkozik termesztésükkel. Programunk egy welcome-drinkkel indul, mely lehet mandarinlikőr vagy pálinka, hogy erőt gyűjtsünk a mandarin szüreteléséhez. Először megismerkedünk a mandarin termesztés történetével, majd a szedés technikájával, utána pedig zsákokba gyűjthetjük a mézédes gyümölcsöt. Ezután különleges csónakokon utazva fotószafarin veszünk részt, csodás képeket készítve a Neretva torkolatáról és a környező tájról. Levezetésképpen egy kellemes, élőzenés ebéd vár bennünket. A mintaboltban megvásárolhatjuk a helyi termékeket, pl. a különleges mandarin mézet, frissen aszalt fügét, pálinkát, lekvárokat, gránátalmát… Ezután visszatérünk szállásunkra, és szabadprogram következik, élvezhetjük a napos tengerpartot, vagy sétálgathatunk a városban. 4. nap: Ezen a napon fakultatív lehetőséget kínálunk Dubrovnikba. A reggelit követően elindulunk a városba, de útközben még megállunk a Peljesac-félsziget bejáratánál fekvő Ston településnél, mely városfaláról és sólepárlásáról híres. A kínai nagy fallal persze nem vetekedhet, de Európa leghosszabb várfala, öt és fél kilométeren húzódik, de gyönyörű környezetben. A stoni falat a 14. században építette a Dubrovniki, pontosabban Raguzai Köztársaság, hogy eltorlaszolják a félsziget bejáratát és megvédjék az ottani só készletet. A sónak ugyanis akkoriban nagyjából akkora volt a jelentősége, mint manapság a kőolajnak. Dubrovnik bevételének egyharmada só kereskedelemből származott. Nyaranta még mai is folyik a sólepárlás, naponta 55 tonna jön össze, a helyi boltokban egész évben vásárolhatunk a hófehér sóból, amely állítólag kifejezetten egészséges, mivel a tenger vize errefelé nagyon tiszta. A falak között fekszik a különleges hangulatú óváros, mely leginkább talán egy francia kisvárosra emlékeztet. A látogatás után Dubrovnikba érkezünk, mely az UNESCO Világörökség egyik legszebb városa. A hatalmas, látványos fallal körülvett óváros olyan, mint egy szabadtéri múzeum. Megtekintjük a város fontosabb nevezetességeit az Óvárosi kikötő és a Nyugati kikötő környékén, pl. a híres palotákat és templomokat, az óratornyot, a városfalat, akinek kedve van a szabadidőben felmehet a libegővel a város felett emelkedő erődhöz (Srđ), ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a környező szigetekre, sőt még Montenegro hegyeire is. A szabadprogram után a késő délutáni órákban visszatérünk szállásunkra. 5. nap: Split Reggeli után elindulunk hazafelé. Utunk Horvátországon át vezet. Útközben megállunk Splitben, ahol városnézést követően szabadprogram keretében lehetőség lesz ebédelni, sétálgatni a városban. Hazaérkezés a késő esti éjszakai órákban. FONTO Az utazáshoz 3 hónapig érvényes kártya típusú személyi igazolvány vagy útlevél szükséges! Az alapár tartalmazza: az utazást busszal,1 éjszakai szállás hotelben 3* félpanzióval Sarajevoban, 3 éjszakai szállás hotelben 4* Neumban, reggelit és vacsorát, a szervezést és a magyar nyelvű csoportkísérést. Az alapár nem tartalmazza: az idegenforgalmi
adót, a belépők árát, a további étkezéseket és italfogyasztást, a
biztosítást, a programok belépőinek árát, a fakultatív program
árát, valamint a regisztrációs díjat, mely az irodában
fizetendő. Szállásleírás: Elhelyezés/ellátás: 1 éjszakai szállás hotelben 3* félpanzióval Sarajevoban, 3 éjszakai szállás hotelben 4* Neumban. Pénzügy: Mandarinszüret: 40 Euro/fő ( 1-es menü) vagy 37 Euro/fő (2-es menü) ebéddel a választott menütől függően. Az ár tartalmazza: üdvözlő italt és szárított fügét, a mandarinszüretet, és a saját szedésű kb. 3 kg mandarint, fotó szafarit a Neretva folyón 100 éves hagyományos csónakokban, az ebédet választás szerint. (1-es menü: marhahúsleves, grillezett vegyes hús, zöldséges rizzsel /dzsuvecs/, saláta, házi kenyér, desszert és 0,25 l bor vagy víz, 2-es menü: marhahúsleves, grillezett csirke, zöldséges rizzsel /dzsuvecs/, saláta, házi kenyér, desszert és 0,25 l bor vagy víz); Blagaj monostor: 5 Euro/fő; A belépők árát az utaskísérő szedi össze a buszon. Az egyes programokra vonatkozó belépők árai szerepelnek honlapunkon a megfelelő utazás oldalán. A feltüntetett árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, parkolás, foglalási/szervezési költség, stb). A belépőjegyek és a fakultatív programok árai tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk. Az utazási szerződés aláírásával a feltüntetett belépő árakat is elfogadásra kerül. A programváltozás jogát fenntartjuk. Biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban könnyűszerrel megköthető. Utazás: autóbusszal. Útközben 3-4 óránként tartunk pihenőt, általában benzinkutaknál állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. Amennyiben fix, Ön által kiválasztott ülőhelyet igényel a buszon (melyet végig fenntartunk, vidéki felszállás esetén is) annak díja a választott ülőhelytől függ. Részletek a Súgóban. Minimum létszám: 35 fő Felszerelés: Programjainknál fontos a megfelelő felszerelés és öltözet: évszaknak megfelelően öltözzünk, a hegyek között lehet picit hűvösebb, vízhatlan túracipő/túrabakancs, kényelmes ruházat, esőköpeny (természetesen, ha nincs rájuk szükség, ezek a buszban hagyhatók). Az autóbuszos utazások módosíthatók, de nem lemondhatók! Módosítási díjak:
Az utazás az időjárástól függetlenül indul. A foglalás elküldésével minden utas elfogadja az utazási iroda általános utazási feltételeit. Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető, amely a www.budavartours.hu weboldalon keresztül foglalható, teljes körű ügyintézéssel |
Fekves |
Elhelyezés/ellátás: 1 éjszakai szállás hotelben 3* félpanzióval Sarajevoban, 3 éjszakai szállás hotelben 4* Neumban |
A GPS koordináták nem elérhetőek