1.nap Budapest > Santiago de
Chile
Indulás Budapestről a délutáni órákban, átszállással utazunk Chile
fővárosába. Éjszaka a repülőn.
2.nap Santiago de Chile
Érkezés Santiagóba a délelőtti órákban, majd transzfer a
szállodába. Rövid pihenő után félnapos városnézésen fedezzük fel a
főváros látnivalóit. A várost Pedro de Valdívia alapította 1541-ben
és 1818-ban lett az ország fővárosa. Ennek ellenére sokáig
kisvárosnak számított, amíg a salétromtermelés ugrásszerűen fel nem
virágoztatta az országot mely által a főváros is fejlődésnek
indult. Megtekintjük a Plaza de Armas ikonikus épületeit,
elsétálunk a katedrálishoz és az Elnöki Palotához, majd felmegyünk
a Cerro San Cristóbalra, ahonnan remek panoráma nyílik a
városra.
Szállás: Santiago (2 éj)
3.nap Valparaíso > Viña del Mar >
> Santiago
Egésznapos kirándulás a Csendes-óceán partjára, Valparaísoba, mely
az amerikai kontinens egyik legfontosabb kikötővárosa, A város
neve "Paradicsomi völgyet" jelent, nem csoda, hogy a Nobel-díjas
író, Pablo Neruda is éppen itt vásárolt egykoron házat. Belvárosát
az UNESCO világörökségnek nyilvánította, köszönhetően az öbölre
néző színes, fecskefészekként egymás oldalának támaszkodó bohém
házikóinak, a labirintus szerűen kanyargó macskaköves utcáinak és
az egyedülálló városi falfestészetének. Városnézés Valparaísoban,
majd megállunk a gyönyörű kertjeiről híres tengerparti városban,
Viña del Marban.
Szállás: Santiago
4.nap Santiago >
Húsvét-sziget
Reggel transzfer a repülőtérre, majd kb. öt órás repülés a
Húsvét-szigetre. A Csendes-óceán délkeleti részén, Óceánia
területén található Húsvét-sziget leginkább a rajta fennmaradt
mintegy 900 monumentális kőszobor révén lett híres. A lenyűgöző
sziget néprajzilag Polinézia része, jogilag Chile tartománya 1888
óta. Nevét Jakob Roggeveen holland tengerészkapitánytól kapta, aki
1722-ben húsvét vasárnapján fedezte fel. A sziget területének 40
százaléka a Rapa Nui Nemzeti Parkhoz tartozik, ami a Világörökség
része. Érkezés a szigetre a délutáni órákban, majd transzfer a
szállásokra.
Szállás: Hanga Roa (3 éj)
5-6.nap Húsvét-sziget
Itt-tartózkodásunk alatt csoportosan bejárjuk a 163 km² sziget
legfontosabb látnivalóit. Orongo ceremoniális központja, amely a
Madárember kultuszról híres, Rano Kau vulkán és krátertó, Ahu
Vinapu, Ahu Akivi régészeti körzete, Puna Pau kőfejtője, Rano
Raraku kráter, Ahu Tongariki és Anakena. A vulkanikus kőzetből
kivájt, legendás szobrokat, az úgynevezett moaikat, a 12. és a 16.
század között készítették a polinéziai őslakosok. Nem tudni
biztosan, hogy milyen célt szolgáltak, de a kutatók úgy vélik, az
ősök képmásai lehettek. Minden alkalommal, mikor a törzs egy fontos
tagja meghalt, egy újabb szobrot emeltek a sziget lakói. Az óriás
monolitok mind a parton, vagy a parthoz közel állnak, mintegy a
szigetet őrizve. A legnagyobb moai tíz méternél is magasabb, és
nyolcvan tonnát nyom.
Szállás: Hanga Roa
7.nap Húsvét-sziget >
Santiago
Ma elköszönünk ettől a különleges szigettől, délután transzfer a
reptérre, majd visszarepülünk Santiagoba. Érkezés az esti órákban,
és mivel másnap reggel már repülünk is tovább, ezért a mai
szállodánk a reptéren lesz.
Szállás: Santiago (1 éj)
8.nap Santiago > Puerto
Natales
A mai nap az ország déli része felé, Puerto Natalesbe repülünk,
amely már a chilei Patagóniához tartozik. Patagónia egy földrajzi
régió Dél-Amerika legdélebbi részén, amelyen Argentína és Chile
osztozik. Körülbelül akkora, mint Németország háromszorosa, de ezen
a hatalmas területen csak mintegy kétmillió ember él. Nyugati és
déli részét az Andok hegyei borítják, keleti részén fennsíkok és
alföldek osztoznak. Neve a patagón, azaz nagylábú szóból származik,
amelyet elsőként Magellán használt, mivel a hóban hatalmas
lábnyomokat találtak. A hiedelemmel ellentétben ezeket a fázós
őslakosok nagy csizmái hagyták a hóban.
Délután felkeresünk egy hagyományos estanciát,
ahonnan egy könnyű gyalogtúrára indulunk. (kb. 8 km) Megismerjük
Patagónia jellegzetes növényeit, mint az orchideák, vagy a
Nothofagusok nemzetségébe tartozó lenga bükk, és ha szerencsénk
van, akár kondorkeselyűket is megpillanthatunk! Túránk során
barlangokat is látni fogunk, valamint ősi barlangrajzokat
is.
Szállás Puerto Natales (2 éj)
9.nap Torres del Paine Nemzeti
Park
A reggeli órákban a 112 km-re fekvő Torres del Paine Nemzeti Parkba
megyünk, amely 181 000 hektáron terül el és a világ legszebb
nemzeti parkjainak egyike. A Paine szó jelentése "kék", ami nem
véletlen, hiszen a gleccserek, a türkiz tavak és a 2600 m fölé
emelkedő csúcsok napközben kékes árnyalatban látszanak. Azonban
naplemente idején a Torres del Paine csúcsai vörös színűre
változnak, néha úgy tűnik, mintha égnének. A terület a hegymászók
és trekkingelők paradicsoma, számtalan túraútvonal létezik, ám
mivel ezek túl hosszúak, ezért mi autóbusszal megyünk végig rajtuk.
Az autóút is érinti a legtöbb látnivalót: a lenyűgöző látványt
nyújtó Paine csúcsokat, a sztyeppéket, ahol Peruhoz hasonlóan
alpakkák élnek, a Grey-gleccsert, amelyről hatalmas darabok
szakadnak le és úsznak felénk a partra, a Grey-, Nordenskjöld-,
Sarmiento-, Toro- és Pehoé-tavakat, a Laguna Margaritat és a Laguna
Amargat, illetve a Salto Grande vízesést.
Szállás: Puerto Natales
10.nap Puerto Natales >
Calafate
Délelőtt kicsit pihenhetünk, sétálhatunk, beszerezhetjük a helyi
szuveníreket, majd transzfer az autóbuszállomásra, ahonnan a helyi,
turistákat szállító colectivóval elindulunk Argentínába,
Calafatébe. Az utazás a határátlépéssel együtt mintegy 5-6 órát fog
tartani. Calafatébe érkezés után transzfer a
szállásunkra.
Szállás: Calafate (1 éj)
11.nap Calafate > Buenos
Aires
Délelőtt a Los Glacieres Nemzeti Parkba, a Perito Moreno
gleccserhez látogatunk, mely Patagónia legnépszerűbb látnivalóinak
egyike. A Moreno gleccser 54 km hosszú és 4 km széles, és az
Argentino-tóba nyúló óriás jégnyelv végénél egy nagyszerű
kilátóból, biztonságos helyről gyönyörködhetünk a hatalmas
jégfalakban. A 60 méter magasságot is elérő, rendszeresen leomló, a
szemünk előtt borjadzó jégperemek időnként mennydörgésszerű
robajjal zuhannak a vízbe. Egészen közel merészkedünk a
gleccserhez, fából épített kilátókból szinte karnyújtásnyira
gyönyörködhetünk a Perito Moreno impozáns méreteiben! Programunk
után a délutáni órákban visszatérünk Calafatébe, majd a reptérre
megyünk, ahonnan Buenos Airesbe indulunk, ahol igazi európai
hangulatba csöppenünk! Argentína fővárosát nem véletlenül nevezik
Dél-Amerika Párizsának! Széles sugárutak, sakktábla szerűen
megtervezett utcák, hatalmas parkok, elegáns negyedek és bohém
városrészek izgalmas keveréke a tangó hazája.
Szállás: Buenos Aires (3 éj)
12.nap Buenos Aires
Ma városnézésre indulunk Buenos Airesben. Az első települést Pedro
de Mendoza alapította 1536-ban, majd pár évtized után újra
megalapították a várost egy olyan helyen, ahol a lakosok nem voltak
kitéve a bennszülöttek támadásainak. A 18. század végén
szabadkikötővé nyilvánított városban virágzott a kereskedelem, a
vasúthálózat kiépítésével pedig fellendült az ipar, mely a várost
az európai nagyvárosok szintjére emelte. A 20. század elején itt
épültek Dél-Amerika legmagasabb épületei és első földalatti
vasútja. Buenos Airesi városnézésünk során megtekintjük a nyüzsgő
metropoliszt: Elnöki Palota, katedrális, La Boca-negyed,
Recoleta-negyed, melynek híres temetőjében található Eva Perón
sírja is. Este fakultatív programként kihagyhatatlan élményt jelent
a vacsorával egybekötött tangó show.
Szállás: Buenos Aires
13.nap Colonia del
Sacramento
Pihenés, szabadnap Buenos Airesben, vagy egész napos, fakultatív
kirándulás hajóval Uruguay legszebb koloniális városába. Colonia
del Sacramento város a Río de la Plata mellett fekszik, szemben
Buenos Airesszel. Az ország legidősebb városa, amelynek erődjét a
portugálok építették 1680-ban, de nemsokkal ezután a spanyolok
kezére került, és még sokáig a két hatalom viszályainak
középpontjában állt. Legfőbb látnivalója a San Gabriel-félsziget
csúcsán fekvő óváros. Erődje, a Fortazela de San Gabriel az idők
folyamán elpusztult, de sikerült helyreállítani a védőfal egy
részét és a főkaput. Az óvárosban nincsenek csillogó paloták, csak
keskeny, kanyargós utcák alacsony, általában földszintes házakkal.
Az épületek legjavát a spanyolok építették, de vannak portugálok
által építettek is, amelyek kb. 300 évesek. Itt található Uruguay
egyik legrégibb temploma is.
Szállás: Buenos Aires
14.nap Iguazú-vízesés (argentin
oldal)
Reggeli után utazás repülővel az Iguazú-vízeséshez. Az Iguazú a
világ egyik legnagyobb vízesésrendszere, ahol közel 200 ágon zuhan
bele nagy robajjal az Iguazú folyó vize a szakadékba. Érkezés után
megtekintjük a vízesés argentin oldalát. Az argentin rész
lényegesen több időt igényel: először kisvasúttal elmegyünk az
Ördögtorokig, majd rámpák segítségével egészen közelről végig
sétálunk a vízesés peremén. Ha időnk engedi, a kalandvágyóbbak
részt vehetnek egy safarin is, ahol motorcsónakokkal beviszik őket
a vízesések közé. Késő délután határátlépés Brazíliába, ahol az
éjszakát töltjük.
Szállás: Iguazú (1 éj)
15.nap Iguazú-vízesés (brazil
oldal)
Ma délelőtt a vízesésrendszer brazil oldalát nézzük meg, ahonnan a
legszebb fotókat készíthetjük! Az őslakos guarani indiánok
legendája szerint a vízesést Mboi isten hozta létre. A történet
szerint Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki
azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és
próbáltak elmenekülni a Mboi haragja elől. A vérig sértett és
bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a
szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein. Programunk
után a repülőtérre megyünk, majd Rio de Janeiroba repülünk, érkezés
a késő esti órákban.
Szállás: Rio de Janeiro (2 éj)
16.nap Rio de Janeiro
Mai első kirándulásunk a Corcovado 710 m magas hegyére visz. A
Tijuca őserdőben található hegyre kisbuszok, vagy kisvasút viszi
fel a látogatókat, és az onnan látható panoráma vetekszik a
Cukorsüveg-hegyével. Az 1931-ben épített Krisztus szobor mára Rio
de Janeiro első számú látványossága lett: a 30 m magas, 1145 tonna
súlyú szobor szinte a város minden pontjáról jól látható. Ezután
felmegyünk a Cukorsüveg-hegyre, ahonnan újabb fantasztikus panoráma
tárul a szemünk elé, majd bejárjuk a város látványosságait, mint az
új katedrálist, a Belvárost, elmegyünk a Maracaná stadionhoz, és a
Sambodromóhoz, ahol évente tartják híres karneváli felvonulásaikat
a szambaiskolák.
Szállás: Rio de Janeiro
17.nap Rio de Janeiro >
Amszterdam
Délelőtt pihenés a Copacabana tengerpartján, majd a késő délutáni
órákban transzfer a repülőtérre.
18.nap Budapest
Átszállás után érkezés Budapestre a délutáni órákban.
|